Összeomlás elnapolva

Készült: 2012 január 19. 06:40

Tompulnak, s talán felejtésbe is merülnek azok a pesszimista elképzelések, forgató könyvek  melyek az elmúlt év második felében uralkodtak.

Az elmúlt hat-hét hónapban uralkodó “armageddon” irányába mutató forgatókönyvek a háttérbe kerülhetnek. Augusztus elejétől kisebb-nagyobb hullámokban a kockázat kerülés volt a jellemző. Sorozatban a nagy hitelminősítők államadósságokat minősítettek le, s itt ne feledkezzünk meg arról, hogy az USA adósbesorolásán is rontottak (a Standard & Poor’s hét végi leminősítés dömpingjében  Franciaország besorolása most romlott az USA szintjére). Romlottak a világ vezető gazdasági régióinak a növekedési kilátásai, a kínai buborék kipukkanásától, az európai mély recesszió, az eurozóna széteséséig, több európai állam csődjéig elnyúltak a múlt félév negatív gondolatai.

Az elmúlt napok makrogazdasági adatai, az európai hitelválság kezelésére hozott döntések abba az irányba mutatnak, hogy a fenti bekezdésben említett negatív forgatókönyvek, ha nem is mind, de nem valósulnak meg. Az év eleje óta megjelent kínai adatok a gazdaság kezelhető lassulásáról tanúskodnak, a kínai tőzsde közel tíz százalékos elmúlt két heti emelkedésével felül teljesítő az év elejét jellemző kedvező általános tőzsdei hangulatban. Az amerikai adatok az amerikai gazdaság lassú talpra állását jelzik, továbbra is hangsúlyozzuk, hogy újabb  pénzpumpa, mankó nélkül. Európában az adósságválság kezelése zajlik, a görög csőd nem kizárható, március közepéig Görögországnak jelentős kifizetései lesznek. Ami viszont pozitív, az eurozóna szétesése kezd lekerülni a napirendről, s az európai mély recesszió, s talán még a recesszió is elkerülhető. Itt jegyezzük meg, ha a vezető európai gazdaságok jól teljesítenek, a közép-európai országok gazdaságai elkerülhetik a visszaesést, ez árazódik most, s a magyar egyedi eseményeken túl a térség devizái erősödnek, pozitív európai kimenetet áraznak.

Nincs vége! További hasonlóan érdekes cikkek. Olvass tovább ...

Tagged: , , , ,


You can leave a response, or trackback from your own site. Back to Top


Szólj hozzá

Pénzváltó / Zálogház / Kereskedés / Kávézó. Látogass el a CornerGroup honlapjára! → Kattints ide!